Ágyi poloska irtás módszerei
Kártevő irtás
Mielőtt belevágnánk a kiírtásukba, nézzük meg pontosan melyek a legfőbb jellemzőik:
- A közönséges ágyi poloska a világ szinte minden éghajlati övén megtalálható. Naponta 2-3 petét raknak le, melyek kb. 10 nap alatt kikelnek és 1-2 évig is elélnek.
- Mivel remekül rejtőzködik, ezért gyakran évekig él mellettünk úgy, hogy nem is tudunk róla, ráadásul éjszaka aktív, kifejezetten kerüli a fényt, így még nehezebb nyakon csípni.
- Ő viszont csípi az embert, 2 naponta, az éj leple alatt indul élelemért. Emberi vérrel táplálkozik, de végszükség esetén akár állatvért is fogyaszt.
- Táplálék nélkül akár 2-3 hónapig képes életben maradni, ezért sajnos a “kiéheztetés” nem működik náluk
- Természetüknél fogva helyhez kötöttek, így egészen addig hűségesek háztartásunkhoz, ameddig ki nem tessékeljük.
És akkor, hogyan is szabadulhatunk meg tőlük?
1. Otthoni készítésű csapda
Mesterséges búvóhelyek kialakításával is összefoghatók az állatok, például az itt jobbra látható házi készítésű ágyi poloska csapda alkalmazásával:
2. Oxigén megvonás
Kereskedelmi forgalomban már elérhető olyan rendszer, melynek segítségével matrac méretű tárgyakat zárhatunk el oxigénelvonással. A tárgyakat jól szigetelő műanyag zsákba zárjuk egy oxigén elszívó készülékkel, mely bármilyen kis mennyiségű oxigénre reagál, minek következtében az ágyi poloskák megfulladnak.
A házilag készített vákuumos tároló zsákok alkalmazó rendszerek is ígéretesek az előzetes tesztek alapján. Fontos, hogy a leszigetelés előtt a lehető legtöbb levegőt távolítsuk el a zsákból. Ezt legegyszerűbben porszívóval érhetjük el. Legyünk tisztával azzal a ténnyel, hogy a fuldoklástól a rovarok halottnak tűnhetnek jóval azelőtt, hogy valóban elpusztulnának. Akár több napba is telhet, amíg biztosak lehetünk az eredményben.
3. Vegyszeres megoldás
A kártevő ellen hatásosan egyre nehezebb védekezni, mert a leggyakrabban használt irtószerekkel szemben rezisztencia alakult ki – egyre fontosabbá válik az is, hogy a poloskákat közvetlenül érje a szer, mert a megmaradó hatásra nem lehet támaszkodni.
Ha esetleg mégis csak vegyszeres megoldáson törjük fejünket, akkor érdemes elgondolkozni egy másodlagos otthoni kezelésen is, mint például valamelyik otthoni, költséghatékony megoldással.
4. Vegyszermentes irtó szalag
A védekezés hatásos módja lehet a svéd Nattaro Labs ágyi poloska irtó szalagja, amely kovaföld port tartalmaz. A púderfinomságú porrá őrölt kovaföld rátapad a rovar testére és kiszárítja az ágyi poloskát.
5. Ózonos irtás
Talán az egyik legbiztosabb módszere minden kellemetlen organizmus és baktériumok ellen, az ózongáz.
Működési elve: A készülék ózonlap segítségével koronakisüléssel működik, a villámláshoz hasonlóan. Amikor villámlik, akkor sok oxigén jelenik meg az atmoszférában, földi környezetben. Az ózongenerátor készülék ehhez hasonlóan, apró koronakisülésekkel, szemmel látható apró villámokkal ózongázt generál, amelyet egy ventillátor juttat a készülékből a levegőbe.
Az ózongáz (O3) három oxigénatomot tartalmaz, míg a belélegzett levegő (O2) kettőt. A harmadik oxigénmolekula rendkívül reakcióképessé teszi az ózont, amely így könnyen tapad más molekulákhoz.
Amikor a szennyező anyagok, állatok találkoznak az ózonnal, oxidációs reakciók lépnek fel, amely során a káros részecskék (vírusok, baktériumok, szagmolekulák, kártevő állatok) elpusztulnak, míg az ózon molekula oxigénné alakul át. Így a folyamat végén nem marad más, mint a tiszta, oxigén-dús levegő, és az ágyipoloskák holttestei.
Az ágyi poloska nagy megpróbáltatások elé állítja az embert. Tönkre teszik az éjszakát, lehetetlen lesz tőlük aludni, nappal pedig viszketnek, égnek a csípések helye. Könnyen kikészül tőle az ember.
Ha nem biztos a dolgában, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Ám ez még a rovarirtóknak is nagy megpróbáltatás. Sokan vallanak vele kudarcot még úgy is, hogy a háztartási irtószereknél sokkal jobban fel vannak szerelkezve. A legtöbb rovarirtó ezért sem vállal erre garanciát!
Nálunk bérelhető elérhető áron Ózongenerátor gép!
Foglaljon Online és Bérelje ki!